Címlap AJTP Pályázati felhívás
Pályázati felhívás PDF Nyomtatás E-mail
2011. szeptember 27. kedd, 11:53

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium pályázati felhívása a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjában történő részvételre

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium a 2011/2012. tanév rendjéről, valamint egyes oktatási tárgyú jogszabályok módosításáról szóló 30/2011. (VI. 7.) NEFMI rendelet alapján pályázatot hirdet helyi (települési és megyei) önkormányzatok és kisebbségi önkormányzatok számára a településükön − elsősorban kistelepülésen, tanyán vagy nagyobb település külterületén, leromlott lakóterületein − lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező, tehetséges, nyolcadik évfolyamos tanulóinak a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjában való részvételére.

A program célja, hogy segítse a hátrányos helyzetű, tehetséges diákok továbbtanulását.
A Tehetséggondozó Programba jelentkezhet minden olyan tanuló, aki
a) tanulói jogviszonyban áll, és a középiskola kilencedik évfolyamára jelentkezik abban a tanévben, amelyben a pályázat meghirdetésre kerül, és
b) az e pontban meghatározott valamelyik feltételnek megfelel:
ba) a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény értelmében hátrányos helyzetű *,
bb) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 52. §-a szerint gyermekvédelmi szakellátás otthont nyújtó ellátási formájában részesülő átmeneti nevelésbe vett, vagy a programba történő jelentkezés időpontjában ideiglenes hatállyal elhelyezett,
bc) a Gyvt. 40. §-a szerinti gyermekjóléti szolgálat – az általános iskola és a szülő kezdeményezésére elkészített – javaslata alapján rászorult. A gyermekjóléti szolgálatnak a rászorultság kérdésében annak alapján kell döntenie, hogy kellett-e a Tehetséggondozó Programba történő jelentkezést megelőző három éven belül a Gyvt. 39. §-a alapján az érintett tanuló érdekében intézkednie.

A programba bevont intézmények a hátrányos helyzetű tanulókat azonos felvételi pontszám esetén kötelesek előnyben részesíteni a felvétel során.

A Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programja keretében lehetőség nyílik arra, hogy a hátrányos helyzetű tehetséges gyerekek olyan középiskolákban, kollégiumokban tanuljanak, nevelődjenek, amelyek célul tűzték ki a tehetséggondozást és a felsőfokú tanulmányokra való eredményes felkészítést.

Az önkormányzatok által benyújtott pályázatokat a programhoz tartozó középiskolák bírálják el. A tanulók a tanév rendjéről szóló rendeletben meghatározott időpontban (2012. január 20-án, illetve pótló válogatási eljárás során 2012. január 27-én) − egy nem szaktárgyi jellegű − felvételi eljárást megelőző válogatáson vesznek részt: egy elbeszélgetést követően fogalmazást írnak, és képességeket vizsgáló feladatlapokat töltenek ki.
A sikeresen teljesítő tanulók megyéjük Arany János Tehetséggondozó Programot működtető középiskolájába, illetve kollégiumába nyerhetnek felvételt, és speciális program alapján készülhetnek fel a felsőfokú továbbtanulásra. A tanulók egyéves előkészítő évfolyam, az iskola helyi tantervében foglaltak teljesítése és az érettségi vizsgaszabályzatban előírt feltételek esetén tehetnek érettségi vizsgát. Az előkészítő évfolyamon a diákok emelt szintű anyanyelvi és idegen nyelvi oktatásban, matematika- és informatikaoktatásban, önismereti, személyiség- és képességfejlesztő, kommunikációs és tanulás-módszertani programokban vesznek részt. A programban tanuló diákok felkészülhetnek az emelt szintű idegen nyelvi érettségi vizsgára (C típusú középfokú nyelvvizsgával egyenértékű nyelvtudást szerezhetnek) angol nyelvből, és a nemzetközi ECDL számítástechnikai vizsgával egyenértékű tudást szerezhetnek informatikából, mindemellett térítésmentesen szerezhetnek gépjármű-vezetői jogosítványt.

A program résztvevői valamennyien kollégisták lesznek.

Pályázni a pályázati felhívás hiánytalanul kitöltött űrlapjainak beküldésével lehet, amelyek a programban már részt vevő középiskolákban szerezhetők be, vagy letölthetők a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárság honlapjáról.

A pályázatnak tartalmaznia kell:
a)
a helyi önkormányzat vagy kisebbségi önkormányzat képviselő-testületének − lehetőleg anyagi támogatásról is szóló − határozatát (1. sz. melléklet),
b) a nevelőtestület támogató nyilatkozatát (2. sz. melléklet)
c) a szülő nyilatkozatát arról, hogy elfogadja és támogatja az 5 éves nevelést, oktatást és a kollégiumi ellátást (3. sz. melléklet),
d) a tanuló személyi adatlapját (4. sz. melléklet),
e) az osztályfőnök tanulóról írt jellemzését − 2 példányban,
f) a tanuló kézzel írott önéletrajzát − 2 példányban,
g) azt, hogy a programban részt vevő intézmények közül melyekbe kéri a felvételét (5. sz. melléklet),
h) a hátrányos helyzetet igazoló hivatalos dokumentum fénymásolatát (a jegyző igazolása a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságról vagy a tartós nevelésbe vételről),
i) valamint az illetékes gyermekjóléti szolgálat − az általános iskola és a szülő kezdeményezésére elkészített – javaslatát a tanuló rászorultságára vonatkozóan abban az esetben, ha a h. pontban foglalt igazolás kiállításának feltételei nem állnak fenn (6. számú melléklet).

(Kérjük a tanulót, önéletrajzában mutassa be életkörülményeit, családi hátterét; eddig elért iskolai, művészeti és sporteredményeit; hobbiját, érdeklődési körét; a jövőjével kapcsolatos elképzeléseit; valamint írja le, hogy miért akar a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjában részt venni.)

A programban részt vevő intézménypárok (középiskolák és kollégiumok) közül hármat lehet megjelölni, melyek közül a tanulók elsősorban a lakóhely szerinti megye intézményébe nyerhetnek felvételt.

A pályázatot legkésőbb 2011. december 12-ig (a postára adást igazoló bélyegző dátuma) − postai úton − a települési önkormányzat juttatja el az első helyen kiválasztott középiskola címére!
Kérjük, hogy a borítékra írják rá: "Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programja".

A határidőn túl érkezett vagy formailag hibás pályázatokat az intézmény nem értékeli.

A pályázat eredményéről 2012. február 9-ig a középiskola tájékoztatja a jelentkezőket.
A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítást kaphatnak a programban részt vevő intézmények programfelelőseitől vagy az Arany János Programiroda vezetőjétől, Tolnai Józseftől, tel.: 06-1-235-7245, e-mail cím: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. .

A program keretében az alábbi közoktatási intézményekbe kérhetik a tanulók felvételüket:

Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium

3950 Sárospatak, Arany J. u. 3-7.
Tel: 47/312-140
http://www.avgsp.hu
Programfelelős: Dusicza Erika

Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium

7150 Bonyhád, Kossuth L. u. 4.
Tel: 74/451-719
http://www.petofi-bhad.sulinet.hu
Programfelelős: Hohlné Probszt Éva

Tóth Árpád Gimnázium

4024 Debrecen, Szombathi u. 12.
Tel: 52/411-225
http://www.tagdebr.sulinet.hu
Programfelelős: Barta Erzsébet

Balassi Bálint Gimnázium

2660 Balassagyarmat, Deák F. u 17.
Tel: 35/300-011
http://www.balassi-bgy.sulinet.hu
Programfelelős: Grallert Krisztina

Petőfi Sándor Gimnázium és Kollégium

5650 Mezőberény, Petőfi u. 13-15.
Tel: 66/515-578
http://www.gimnazium.mezobereny.hu
Programfelelős: dr. Baukóné Baksai Edit

Jurisich Miklós Gimnázium

9730 Kőszeg, Hunyadi u. 10.
Tel: 94/360-131
http://www.jurisich-koszeg.sulinet.hu
Programfelelős: Oroszné Kupi Teréz

Bessenyei György Gimnázium és Kollégium

4600 Kisvárda, Iskola tér 2.
Tel: 45/410-045
http://www.besi.hu
Programfelelős: Csörszné Tar Enikő

Szilágyi Erzsébet Gimnázium

3300 Eger, Ifjúság u. 2.
Tel: 36/324-808 http://www.eszeg.sulinet.hu
Programfelelős: Antal Andrea

Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola

8000 Székesfehérvár, Budai u. 7.
Tel: 22/506-162
http://www.telekiblanka.hu
Programfelelős: Gajda Péter

Katona József Gimnázium

6000 Kecskemét, Dózsa György út 3.
Tel: 76/481-583
http://www.kjg.hu
Programfelelős: Buday Rezső

Puskás Tivadar Távközlési Technikum

1097 Budapest, IX. Gyáli u. 22.
Tel: 1/280-4500
http://www.puskas.hu
Programfelelős: Gyarmati Krisztina

Türr István Gimnázium és Kollégium

8500 Pápa, Fő u. 10.
Tel: 89/324-394
http://www.turrgimnazium.hu
Programfelelős: Grőber Attila

Földes Ferenc Gimnázium

3525 Miskolc, Hősök tere 7.
Tel: 46/508-459
www.ffg.sulinet.hu
Programfelelős: Kovács Attiláné

Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium

6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8.
Tel:62/548-936
http://www.radnoti-szeged.sulinet.hu
Programfelelős: Szöllősy László

Varga Katalin Gimnázium
(Varga Katalin Secondary School)

5000 Szolnok, Szabadság tér 6.
Tel: 56/512-240
http://www.varga-szolnok.sulinet.hu
Programfelelős: dr. Kissné Nagy Éva

Leőwey Klára Gimnázium

7621 Pécs, Szent István tér 8-10.
Tel: 72/518-462
http://www.leoweypecs.hu
Programfelelős: Bereczkiné Székely Erzsébet

Lovassy László Gimnázium

8200 Veszprém, Cserhát ltp. 11.
Tel: 88/566-360
http://www.lovassy.hu
Programfelelős: Bagi Péter

Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium

4400 Nyíregyháza,
Széchenyi u. 29-37.
Tel: 42/315-911
http://www.zrinyinyh.hu
Programfelelős: Nagy Andrea

Neumann János Középiskola és Kollégium

3300 Eger, Rákóczi út 48.
Tel: 36/536-070, 36/325-311
http://www.nejanet.hu
Programfelelős: Szakaliné Haraszti Éva

Révai Miklós Gimnázium

9021 Győr, Jókai Mór út 21.
Tel: 96/526-040
http://www.revai.hu
Programfelelős: Erdős László

Táncsics Mihály Gimnázium

7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 17
Tel: 82/512-128
http://www.tancsics.hu
Programfelelős: dr. Sülle Csabáné

Eötvös József Gimnázium és Kollégium

2890 Tata, Tanoda tér 5.
Tel: 34/587-568
http://www.eotvos-tata.sulinet.hu
Programfelelős: Szabó Andrea

Zrínyi Miklós Gimnázium

8900 Zalaegerszeg, Rákóczi út 30.
Tel: +36 92 313-490
http://www.zmgzeg.sulinet.hu
Programfelelős: Pethő Attila

 

A pályázat eredményéről történt értesítés után a 2012. február 20-átől kezdődő általános felvételi eljárás keretében a programba jelentkező valamennyi tanuló Tanulói adatlapját az azon feltüntetett címre, a Jelentkezési lapo(ka)t pedig a középiskolákba kell elküldeni! (A 2012. február 9-ig esetleg elutasító határozatot kapott tanulók is − más tanuló visszalépése esetén − bekerülhetnek a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjába.)

____________

* hátrányos helyzetű gyermek, tanuló: az, akit családi körülményei, szociális helyzete miatt rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát a jegyző megállapította; e csoporton belül halmozottan hátrányos helyzetű az a gyermek, az a tanuló, akinek a törvényes felügyeletét ellátó szülője - a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben szabályozott eljárásban tett önkéntes nyilatkozata szerint - óvodás gyermek esetén a gyermek három éves korában, tanuló esetében a tankötelezettség beállásának időpontjában legfeljebb az iskola nyolcadik évfolyamán folytatott tanulmányait fejezte be sikeresen; halmozottan hátrányos helyzetű az a gyermek, az a tanuló is, akit tartós nevelésbe vettek (Közoktatásról szóló törvény, 121. §, 14. pont).

LETÖLTHETŐ MELLÉKLETEK:

1. sz. melléklet

2. sz. melléklet

3. sz. melléklet

4. sz. melléklet

5. sz. melléklet

6. sz. melléklet

forrás: ajtp.hu, kormany.hu

Módosítás dátuma: 2011. szeptember 27. kedd, 15:54
 


Joomla!. XHTML and CSS.